Elnöki köszöntő! ( Figyelem! - Első elnökségi ülés június 7. lsd. AKTUÁLIS)

Kedves Mindnyájan,

nagy megtiszteltetés számomra és az elnökség összes újonnan megválasztott tagja részére, hogy a városmajori közösség életének szervezésében fontos szerepet vállaló Városmajori Katolikus Egyesület tevékenységének irányítását ránk bízták a vasárnapi közgyűlésen jelenlévők a következő 3 éves időszakra. (Ezen a ponton kérek elnézést, hogy a közgyűlésről idő előtt el kellett rohannom, így a választás eredményhirdetésekor már nem voltam jelen és ott helyben személyesen nem köszönhettem a jelenlévőket)

Feltett szándékom, hogy az elnökségi munkánk során igyekezzünk tartani az előző elnökség által felállított színvonalat. Ez esetleg első hallásra nem tűnik nagyratörő szándéknak, de aki kicsit közelebbről is belelátott elődeink munkájába, az tudja, hogy gyönyörű fejlődési pályára sikerült ráállítaniuk az Egyesületet.

A mögöttünk álló 3 év egy valódi sikertörténet közösségünk életében. A programok egyre sokszínűbbé válása, számának szaporodása és a sikeres forrásteremtési akciók/pályázati pénzek mind abba az irányba mutattak, hogy lehetőséget és keretet biztosítottak az emberi találkozásoknak, a mai világban oly fontos "valahová tartozás érzésé"-nek, egymás támogatásának, közös élmények megéléséhez.

Külön is kiemelem és megköszönöm - mindnyájunk nevében is - a leköszönő elnökség tagjainak rendkívüli odaadását, elhivatottságát és profizmusát, ahogy kézbe vették és utána eredményesen ellátták a rengeteg munkával, néha konfliktusokkal és csalódásokkal, küzdelmekkel is együttjáró feladatukat.

Ennek a jobbára észrevétlenül jelenlévő háttérnek a biztosításán fogunk/igyekszünk munkálkodni. Szeretném, ha sikerülne jól szolgálnunk a közösségünk ügyét, ehhez kérjük Isten áldását és a Ti odagondolásotokat/imáitokat.

Sok szerettel

Héjj Ákos