Reménység hétvégéi egyedülálló szülőknek - október-november


Ősszel ismét AVE kurzus Budapesten
(okt. 3-4., okt. 31-nov.1, nov.28-29. jelentkezési lap a plébánia irodájában)

Miért engedte meg ezt az Isten? Hogyan bocsássam meg a „megbocsáthatatlant? Mi lesz így a gyerekeimmel? Van-e helyem még az Egyházban? Lehetek-e még boldog?” – ilyen kérdése kavarognak abban, akinek a családja „hajótörést” szenvedett.

A folytatódó szinódus és a Szentatya által meghirdetett, közeljövőben kezdődő irgalmasság éve a figyelmet egyre inkább azokra irányítja, akik súlyos terheket, fájdalmakat hordoznak a családjuk szétszakadása miatt.

A házasságuk kudarca után az érintettek gyakran érzik magukat értéktelennek, elutasítottnak, megbélyegzettnek. Küzdenek a bűntudattal, a haraggal, a reményvesztettséggel. Összetört lelki állapotukban nehezen tudnak a gyermekeiknek támaszt és vigaszt nyújtani, akik számára szintén nagyon nehéz a veszteség feldolgozása. Ha a plébániájukon házas csoportba, párokból álló közösség-be, baráti társaságba jártak, már nem érzik magukat oda illőnek. Sokszor érzik úgy, hogy „légüres tér” alakult ki körülöttük, mert a környezetükben élők nem tudják, hogy viselkedjenek velük, hogyan foglaljanak állást, mivel támogathatnák őket, és ezért inkább kerülik a találkozást. Nem találják azt a helyet, ahol elpanaszolhatnák fájdalmaikat, pedig az ítélkezés nélküli, figyelmes meghallgatásra van az első időkben a legnagyobb szükségük. Sokan olyan rossz lelki állapotban vannak, hogy még segítséget kérni sincs erejük.

A katolikus Emmánuel Közösség tizenhét éve tart lelkigyakorlatos hétvégesorozatot egyedülálló szülőknek „AVE kurzus” címmel. Az elmúlt bő másfél évtized tapasztalata az, hogy a részt-vevők a három hétvége során felfedezik, hogy értékes személyek, hogy Isten a javukra tudja fordítani ezt a fájdalmas helyzetet, hogy a megbocsátás az egyetlen járható út a gyógyuláshoz és talpra álláshoz. A gyerekek érdekében megtanulnak jó kapcsolatot kiépíteni a volt házastársukkal, csökkennek a széthullott családon belül a feszültségek. Szempontokat kapnak, hogyan élhetik meg legjobban szülői hivatásukat. Sokan itt tapasztalják meg Isten közelségét és gondviselő szeretetét. Nem csak az Istenhez, de az Egyházhoz való viszonyulásuk is változik. Itt megélik, hogy van helyük az Egyházban, hogy nincsenek kitiltva, kirekesztve. Sokan térnek vissza az évek óta elhanyagolt vallásgyakorláshoz, a „hagyományból” templomba járók élő hitű, elkötelezett keresztény életet kezdenek élni.

Idén ősszel Budapesten indul hétvégesorozat egyedülálló szülőknek, melyre érdemes mielőbb jelentkezni, mivel a téma személyes jellege miatt kötött létszámú csoport indul.

Az elmúlt bő másfél évtized során több mint félezer ember vett részt AVE kurzuson, melynek gyümölcseként mintegy ezerötszáz érintett gyerek láthatja ismét mosolygósabbnak, kiegyensúlyozottabbnak édesapját vagy édesanyját. Csak a gyógyult, talpon álló szülő tud a gyermekeinek is támasza lenni, és őket személyes példájával segíteni a hitben való növekedés útján!

A kurzuson a részvétel ingyenes, a jelentkezés a három hétvégéből álló, összefüggő lelkigyakorlatra szól. Az érintetteknek azután havi összejövetelek és éves országos utótalálkozó segíti megmaradni a reménységben és az Istenbe vetett bizalomban.

Az Emmánuel Közösségről a www.emmanuel.hu honlapon,
az egyedülálló szülőknek szóló AVE hétvégesorozatról a www.avelap.hu -n tájékozódhatnak.

Madocsai Bea