Paray-i morzsák


Ágota:
„Azért jöttem el, mert a plébániánkon elindult valami, egy közös út a Jézus Szíve tisztelet mentén, hogy elsőpéntekeken együtt vettünk részt a szentmisén, együtt járultunk a szentségekhez, és aztán a káplán atyának az ötlete volt, hogy jöjjünk el ide, Paray-le-Monialba együtt...
Nagyon fontos számomra az, hogy a plébánián történjen valami, hogy a plébánia közösség legyen, és az emberek közelebb kerüljenek egymáshoz, meg Istenhez, és tudjunk együtt szolgálni és köszönjünk egymásnak, és örüljünk egymásnak, úgy mint, ahogy egy családban.”

Rézi:
„Volt sok elvárásom, de igazából sokkal jobb lett, mint amit elgondoltam, szóval teljesen pozitív élmény volt, és nagyon jól éreztem magam”

Sára:
Rögtön a hely nyugalma átragadt rám is, érződött, hogy ez most nagyon más, mint ahol eddig jártam.
Érződött, hogy Isten itt van, és köztünk van, és rögtön az első misén nagyon közel éreztem magamhoz az Úrat…..
Talán ez volt az az öt nap, amikor az egész életemben egyedül most éreztem magamhoz a legközelebb Istent, és ez hihetetlen élmény volt.

Rézi:
Nekem az esti dicsőítés volt az. Érződött, hogy mindenki odaadta magát, teljesen az énekben is benne volt és tényleg dicsőítettük az Urat, és ez nekem csodálatos élmény volt, mert ilyet előtte nem nagyon tapasztaltam.

Sára:
A dicsőítés, meg az énekek, azok engem is megfogtak. nem tudtam, hogy katolikus keresztényeknnél is ilyen nagy lélekkel való dicsőítés is létezik. Ezen kívűl tetszettek még az előadások is, és az éjszakai szentségimádások azok különösen nagy örömet jelentettek számomra.

Zsófi:
Mindig is éreztem a vágyat arra, hogy szentségimádásra járjak, és itt most megerősödtem ebben.

Dávid:
Nagyon mély Istentapasztalásaim voltak, most tényleg úgy érzem, hogy együtt vagyunk, amit már nagyon régen éreztem utoljára.

Ágota:
Azt is kaptam, hogy ki kell nyitnom a szívemet, hogy Ő be tudjon lépni, és akkor ez történt bennem, hogy én megnyitottam a szívemet, és a szentségimádások alatt Jézus meg tudott szólítani, meg tudott érinteni, és be tudott lépni a szívembe, és most tudok megint örülni, tudok előre tekinteni, mert tudom, hogy Rá kell néznem, mert Ő az Út, és reményteli jövő van előttem

Sára:
Volt éjszakai szentségimádás, amikor 3-kor mentünk és akkor is volt, hogy éreztem, hogy ott van mellettem és tudok Hozzá beszélni.

Rézi:
Ugyanebben a tanuságtételben elhangzott az a mondat is, hogy ne engedjük, hogy lenyomjanak mások minket, hogy ne ijedjünk meg attól. hogy akadályok vannak, hanem, hogy próbáljunk meg Isten segítségével átlendülni rajta, és amit Ő szeretne, meg mi is , azt így véghez tudjuk vinni.

Csaba:
Jézus mindig velem van. Mindig, mindig.
Én is Jézus Szívének a szeretetét szeretném a saját szívemben haza vinni a családtagoknak is.

Anita:
Nem gondoltam, hogy a katolikusok is így tudnak örülni, ilyen lendülettel és örömujjongással. EZ az, amit viszek haza.

Réka:
Akármilyen kicsi vagyok és sérült, akkor is ugyanúgy szeret engem a JóIsten és úgy szerethetem, ahogy vagyok. Nem kell megjátszani magam, nem kell semmit csinálni, csak egyszerűen szeretni Őt.
Viszontszeretni Őt, mert Ő már előbb szeretett minket, mint, ahogy mi szerettük Őt

Gábor és Panni:
Paray le Monialban hallott előadások egyikén hangzott el az alábbi mondat, ami nagyon megragadott bennünket: Krisztus nem képesség alapján választ, hanem a rendelkezésre állás alapján.

Ágota:
A szolgálat, az is nagyon nagy élmény volt, hogy együtt osztottuk az ebédet. Valahogy minden módon meg lehetett élni az Isten szeretetét.Nem csak az Oltáriszentségen keresztül szól hozzánk, hanem a társunkon, amikor belenézünk a szemébe, akkor is Őt láthatjuk, vagy amikor odaadjuk neki a kenyeret.Ma éppen kenyeret osztottam, az nagyon jó volt. Mindenen keresztül tud az Úr szólni hozzánk, tehát akinek nem mond először semmit a szentségimádás, az is nagyon sok mindent kap.

Dávid:
Nekem a tanuságtételek – az, hogy másokban hogyan munkálkodik az Isten –  nagyon sokat adnak.
A szentségimádás az egy fantasztikus dolog. Ezt sosem gondoltam volna. Mindig próbálkoztam vele. Ment is jól. De azt, hogy egy órán keresztül ott ücsörgök, és hagyom, hogy Jézus szóljon hozzá, és beszélgetünk, az egy fantasztikus élmény. Ezt mindenkinek csak ajánlani tudom.

Zsófi:
Talán azt a belső mosolyt amit nem tudok igazán megfogalmazni amit innen magunkkal viszek azt tudjam átadni az embereknek.

Dávid:
Úgy érzem, hogy a plébánián kell a tüzet szórni, ott kell megmozgatni az embereket.

Andi:
Én nekem ez hatalmas élmény volt. Én úgy jöttem ide, hogy igazából nem volt elképzelésem, hogy mit fogok itt tapasztalni, illetve kapni, és most úgy érzem, hogy egy másik ember megy haza, más ember lettem. Kicseréltek. Örülök, boldog vagyok, és most végre ki tudom mondani amire kerestem a választ, hogy mi a boldogság, és most úgy érzem, hogy igazán közel kerültem a JóIstenhez és tudok benne most már igazán bízni és boldog vagyok.
Mondhatnám a szentségimádást is mert én igazából eddig sosem tudtam, hogy az milyen és hogy az milyen érzés, és most el tudnék tölteni órákat a JóIsten társaságában és nem érzem azt, hogy megy az idő. Fantasztikus érzés az, hogy azt is mondhatni, hogy megtanultam imádkozni, és most már tudom, hogy az mit jelent számomra és, hogy milyen Vele együtt lenni.

Dávid:
A hely élményét atmoszféráját meg lehet érezni túristaként is – ha meg akarom érezni – de ez a hét, ez kihagyhatatlan.
Ha valaki ide jön, akkor itt, ezen a héten tényleg megérezheti, hogy mi az: Krisztusnak a szeretete, kiáradó, túlcsorduló szeretete. Ahogy engem szeret, személyesen engem szeret, de nem csak engem, mert közösségben vagyok, és mindenkit személyesen szeret, a mellettem lévőt is ugyanúgy személyesen szereti és ettől vagyunk mi együtt, és mégis személyesen.
Tehát más.

vissza a beszámolóhoz >>