Paray-i élmény: Csaba és Kata


Egy pár mondat a Paray-i utunkról.
Aznap amikor azon vívódtunk, hogy anyagi okok miatt lemondjuk az utat, nagy segítséget kaptunk. Ezáltal megerősítést nyert, hogy ott a helyünk. A zarándoklat során több csodálatos megtapasztalásunk volt.

Csaba: Amikor Gábor atya meghirdette a nagy kilencedet, ami most sikerült először, és a zarándoklatot, éreztem, hogy az Úr hív mindkettőre. Sokat vívódtam magamban, főleg a zarándokút elején, hogy miért kellett nekem Paray-ba jönni? A lelki áttörést, hogy jó helyen vagyok, itthon vagyok Jézus Szent Szívénél, az esti programban spontán a résztvevők közé adott kereszt érintése adta meg, valamint az utolsó nap szinte utolsó percében a Jelenések Kápolnájában a nővérek angyali hangú zsolozsmájának lelki élménye. A hazautazásunk utáni első reggelen kaptam választ miden kérdésemre. Rájöttem, hogy az összes lelkigyakorlatom és zarándoklatom, itt csúcsosodott ki, hogy minden Mária kegyhely ide mutat, ahogy a Szűzanya is mindig Szent Fiára az Ő Szent Szívére mutat. A Jézus szíve tiszteletből következik számomra a két Szent Szív tisztelete, hiszen Jézus mellől elválaszthatatlan drága Édesanyja, akit Jézus a legjobban szeret. Tehát Szent Szívével visszamutat Édesanyja Szent Szívére. Megerősödött hittel és békével jöttem haza, ami most is elkísér mindennapjaimban. Úgy érzem, hogy Jézus Szent Szívének Örömével ajándékozott meg. Szeretném ezt az Örömöt mindörökké megőrizni a szívemben és átadni mindenkinek aki Jézus Szent Szívének békéjére vágyik.

Kata: Számomra is az egyik nagy élmény a kereszthez fűződik. Az esti dicsőítés során az egyik szervezőt arra indította a Szentlélek, hogy térjenek el az eredeti tervüktől. Azt az indítást kapta, hogy mindnyájan, akik ott énekeltünk, emeljük fel mindkét kezünket és így adjuk tovább egymásnak az ott felállított nagy fehér keresztet. Amikor az elöl állók felemelték a keresztet, úgy éreztem, hogy én is nagyon szeretnék segíteni az Úrnak vinni a keresztet, hogy meg szeretném érinteni az Ő keresztjét. Ígyhát futottunk előre, hogy mi is továbbadjuk. Amikor a keresztet újra felállították az eredeti helyén, az az érzésem támadt, hogy ez a kereszt már nem ugyanaz, mint előtte volt. Ahogyan lassan emelték föl, azt éreztem, hogy Krisztus keresztje most fölmagasztaltatik. Úgy éreztem, hogy Krisztus keresztje mindannyiunké és mi az Övéi vagyunk, hogy Ő hozzánk tartozik és mi mind Őhozzá tartozunk. A kereszt, amit eddig félő tisztelettel néztem, elkezdett vonzani. Másik nagy élményünk a Jelenések Kápolnájához fűződik. Utolsó nap indulás előtt a kápolnában ültünk és az ottani nővérek elkezdtek énekelni. Nem láthattuk őket, de közel lehettek, mert olyan volt, mintha a falakon szűrődne át a gyönyörű ének. Annyira finom és szép volt, mintha a Mennyből jött volna. Habár nem értettem miről szól, de az énekük egyre közelebb vitt Jézus Szívéhez. Amikor hazajöttünk nem volt könnyű a "földet érés",de pár nap múlva újra visszatért az ottani öröm. Az itthoni körülményeink nem változtak, inkább a látásmódunk változott meg. Az út óta örömben és a Lélek szabadságában járunk.

Csaba és Kata

vissza a beszámolóhoz >>