Paray-i élmény: Andi


Újjászülettem!

Hogyan is írhatnám le Paray le Monialban átélt élményeimet? Hogyan tudom mindezt szavakba önteni? Hacsak egy szót kellene írnom, ennyit írnék: Újjászülettem! Egy boldog, örömmel teli ember tért haza. Az indulás előtt még nem tudtam igazán, mi vár ott rám, mit fogok tapasztalni, kapok-e egyáltalán valamit? Tisztában voltam azzal, hogy zarándokút lesz és nem luxusutazás. Tudtam, hogy sokat fogunk imádkozni, hogy mindennap lesz szentmise és talán szentségimádás is, de azt álmomban sem gondoltam volna, hogy ekkora élményben lesz részem.

Az első napokban mégcsak barátkoztam a környezetemmel. Igyekeztem bekapcsolódni a programokba, és próbáltam magamba szívni azt a lelkületet, amit ott tapasztaltam. Énekeltem a dicsőítéseken, meghallgattam az előadásokat, szorgalmasan jegyzeteltem: próbáltam leírni a számomra értékesnek vélt gondolatokat. Talán a második napon lehetett, hogy Almásy Kati megkérdezte tőlem, hogy hogy érzem magam. Akkor csak annyit tudtam felelni neki, hogy végre jó látni, hogy itt van ennyi ember, akik mind római katolikusok és öröm sugárzik az arcukról, nem szomorúak, nem keseregnek, hanem a nap minden percében derűsek és mosolyognak. Mást nem tudtam neki mondani abban a pillanatban, mert még magam sem tudtam, mit is gondolok, érzek valójában. Aztán valami megváltozott. Hogy ezt minek vagy kinek köszönhetem, még akkor nem tudtam, csak annyit éreztem, hogy biztonságban vagyok, hogy jó ott lennem. Megéreztem a Jóisten jelenlétét, és tudtam, hogy rábízhatom magam. Végre közel kerültem Hozzá és értelmet nyertek azok a hagyományos vallási formák (szentmisén való részvétel, szentségimádások stb.), amiket eddig megszokásból végeztem. Megtanultam imádkozni, és most már nem okoz gondot akár órákat is eltölteni a Jóisten társaságában, sőt mi több, jó érzéssel tölt el. Más ember lettem! Ez alatt a hét alatt az egész életem átértékelődött. Most már biztos vagyok benne, hogy az Úr mindig velem van és minden örömömet, gondomat, bánatomat, nehézségemet rábízhatom. Már nem félek, tudom, hogy úgy szeret engem, ahogy vagyok. Elfogadtam önmagam, boldog vagyok, és ezentúl örömben tudom élni a hétköznapjaimat, mert „minden élet megérdemli, hogy örömben éljék.”

Andi

vissza a beszámolóhoz >>