PÜSPÖKI SZÉKHELYEK 2010. ősz - Esztergom

 

A Városmajori Katolikus Egyesület szervezésében idén ősszel folytatódott a "Püspöki székhelyek  látogatása" programsorozat, november 13-án külön busszal jártunk Esztergomban. Az odaúton Zoltán atya vezetésével imádkoztunk, megemlékeztünk " A magyar szentek és boldogok ünnepe"-n szentjeinkről, boldoggá avatottakról, Szent-István királyról, Szent Adalbertről, Magyarország hittérítőjéről, Meszlényi Zoltán esztergomi segédpüspökről, valamint Mindszenty Józsefről, Magyarország hercegprímásáról és Márton Áronról, Erdély püspökéről, majd Hegyi Laci történelmi áttekintést adott az esztergomi egyházmegyéről és Esztergomról. A királyi városban utunk először a Prímási Palotába vezetett. Dr. Gaál Endre nagyprépost úr vezetésével jártuk be a palota termeit. Innen a "Macska úton" másztunk fel a Bazilikához, ahol idegenvezető segítségével ismertük meg a környék nevezettességeit, amíg a szem ellátott és a bazilika történetét. Többek között megtekintettük a bazilika altemplomát, a Bakócz-kápolnát, a világ legnagyobb egy vászonra festett oltárképét, mely Mária mennybemenetelét ábrázolja. A bazilikából lesétáltunk a Szent Albert  központba, melynek felújítása a közelmúltban fejeződött be. Az épületet és a felújítását Fejes Péter ismertette velünk. Éttermében elfogyasztottuk ízletes ebédünket, megtekintettük az épületben található kápolnát, könyvtárat. Ezután csapatunk kettévált. Gyermekeinket Jakab és István atya elkísérte az Esztergomi Központi Kávéház Szamos Cukrászdába, ahol finom édességek várták őket. A felnőtteket borkóstolás várta az esztergomi Prímás Pincében. Már besötétedett mikor elindultunk hazafelé. Köszönöm a szervezőknek, hogy ilyen pazar program részese lehettem. Sziló

Képek megtekintehetők:  

https://picasaweb.google.com/vakefoto/PuspokiSzekhelyekEsztergom2010Nove...